Oktatás és kultúra

Az Európai Ifjúsági Jelentés is szót emelt a magyar diákok érdekében

2023. 11. 08.

Az Európai Parlamentben ma mutatták be az Európai Ifjúsági Esemény (EYE) jelentését ifjúsági érdekképviseleti tagok jelenlétében. A jelentés felhívja a figyelmet a magyar diákokat ért negatív diszkriminációraaz Erasmus+ programból történt kizárásuk okán. A meghallgatáson Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője megköszönte, hogy az európai fiatalok is fontosnak tartják a magyar diákok helyzetét és kiemelte: “A megosztottságtól és konfliktusoktól hemzsegő világban az Erasmus+ program az egység és az együttműködés példája kell legyen. Ezért is elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a magyar  fiatalokat egy politikai nézeteltérés áldozatává tette. A magyar diákok, oktatók és kutatókat érintő brüsszeli döntés igazságtalan és jogtalan.”

Bocskor Andrea felszólalásában felhívta a figyelmet: “A magyar diákok szabadon választhatják meg felsőoktatási intézményeiket. Brüsszel azonban emiatt a választásuk miatt különbséget tesz közöttük. Senkit nem érhet diszkrimináció a választott intézménye miatt. Minden diáknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyen nemzetközi csereprogramokban, mobilitási programokban, mint például az Erasmus+ tekintet nélkül arra, hogy modellváltó vagy hagyományos egyetemi képzésen vesz részt. A magyar hallgatók egyetemválasztás szerinti megkülönböztetése komoly diszkrimináció.”

“Az Európai Ifjúsági Jelentés néhány pontjában fel kell hívni a figyelmet félrevezető információkra is: az Erasmus-források magyarországi felhasználása korábban soha egyetlen uniós intézményben sem volt aggályos. A magas rangú kormánytisztviselők pedig lemondtak kuratóriumi tagságukról, mivel az Európai Bizottság aggályait figyelembe vették. A Bizottság azonban később új követeléseket terjesztett elő, amelyeket utólagosan kellett végrehajtani. Ez a jelentés szövegéből nem derül ki egyértelműen. Bármely ország kizárása az Erasmus+ és más EU-s programokból káros a programok alapvető értékeire nézve, úgymint az inkluzivitásra, a sokszínűségre, az együttműködésre és az esélyegyenlőségre!”- hangsúlyozta a képviselő.