Veszélyben a kohéziós politika jövője

Ha a tagállamok nem tudják látványosan meggyorsítani az uniós támogatások felhasználását, a felzárkóztatási programok befagyasztására vagy akár jelentős csökkentésére is fel kell készüljenek. Magyarország teljesítménye is, szemben a kormány propagandájával, elszomorítóan gyenge, hiszen a felhasználható támogatások mindössze negyede érkezett be az országba, amely teljesítménnyel Magyarország a 27 tagállam közül mindössze a 17. helyen kullog.

Az Európai Unió költségvetésének egyik legnagyobb tétele az átlagtól elmaradt fejlettségű térségek felzárkóztatását (kohézióját) szolgálja. A kohéziós politika 2013 utáni jövője azonban komoly veszélybe került. A tagállamok ugyanis jelentős késésben vannak, s a 2007-2010 között megnyílt összegeknek eddig mindössze 25,63 százalékát használták fel. A tagállamoknak ez a gyenge teljesítménye pedig veszélyezteti a kohéziós politika jövőjét.

„E veszély miatt az Európai Parlament Költségvetési Bizottságának tegnapi ülésén a képviselők a programok felgyorsítását követelték” – hívta fel a figyelmet Surján László európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP).

A néppárti politikus kiemelte: „a tagállamok már akkor hibáztak, amikor magát a hétéves keretköltségvetést késve alkották meg. A késés miatt 2007 során gyakorlatilag nem indultak meg az új szabályok szerinti programok, sőt az elképzelt fejlesztések egy része számára csak most, három évvel később dördült el a startpisztoly.”

Az EP Költségvetési Bizottsága a tagállamokba az Uniótól ténylegesen beérkezett összegeket vizsgálja. Az Európai Bizottság adatai, amelyek a február 24-i állapotot mutatják, nem közölnek jó híreket hazánk számára sem. Magyarország 13,1 milliárd euróhoz juthatott volna hozzá eddig, azaz ilyen mértékű lehetne a felzárkóztatási programok támogatása, de ebből csak szűk 3,3 milliárd euró érkezett be az országba, melynek túlnyomó többsége, mintegy 2,3 milliárd euró előleg.

Ebben a megközelítésben a magyar eredmény elszomorítóan gyenge, a versenytáblán mindössze a 17. helyen tanyázunk.