Támadás alatt a Közös Agrárpolitika

2014-től több milliárd euróval csökkentenék a szocialisták a Közös Agrárpolitika kereteit. Tegnap az Európai Parlament különbizottságában a többség ugyanis, a korábbi kompromisszum ellenére, elfogadott egy olyan szocialista módosítást, amely több milliárd eurót vonna ki az agrárszektorból. Surján László kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő kijelentette: "Ez a módosítás eltörölné a mezőgazdasági exporttámogatásokat, ami a néppárti frakció számára elfogadhatatlan."

2007 óta Magyarország a hazai termékek világpiacra juttatásához több mint 100 milliárd forintot kapott az Európai Uniótól. Amennyiben a szocialisták javaslatát a júniusi plenáris ülés is megerősíti, félő, hogy a magyar gazdák 2014-től eleshetnek ettől a támogatástól.
 
Surján László ugyanakkor hangsúlyozta: "Sikerült megvédenünk a kohéziós politika pénzügyi forrásait, a néppárti Salvador Garriga jelentéstevő kompromisszumos javaslatainak köszönhetően." Az EP véleménye szerint 2014 után nem csökkenhet az uniós költségvetés a korábbi időszakhoz képest, sőt a 2013-as évhez képest 5 %-os növekedést javasolna a különbizottság.