Szélesebb összefogásra van szükség

A magyar kormánynak köszönhetően indulhatott el az európai romastratégia, amely a 40 millió legszegényebb európai polgárt érintő, talán a legprogresszívebban haladó és a legtöbb eredményt hozó szegénységfelszámoló uniós program - jelentette ki Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.

Az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportja „Az Európai Unió Roma Keretstratégiája és a magyar tapasztalatok” címmel rendezett konferenciát pénteken, a Szabad Európa Vitanapok keretében. Járóka Lívia a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón felidézte, 2011-ben magyar uniós elnökség égisze alatt indulhatott el az európai romastratégia.

Hangsúlyozta, Magyarország nemcsak a stratégia kidolgozásában végzett úttörő tevékenységet, hanem abban is, hogy a programok a lehető leggyorsabban indultak el, konkrét célkitűzések alapján, egyedülálló intézményesített kerettel.
 
Járóka Lívia kitért rá, a magyar kormány volt az első, amely a többi uniós elnökséggel szemben el tudta érni, hogy ezt a dokumentumot el is fogadja az Európai Uniós Tanácsa, „ezáltal elindulhatott a 40 millió legszegényebb európai polgárt érintő, talán a legprogresszívabban haladó és a legtöbb eredményt hozó szegénységfelszámoló uniós program”.
 
A fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, céljuk kezdettől fogva az volt, hogy európai szinten osszák meg azt a tapasztalatot, amit az elmúlt húsz évben Magyarországon a romák és a szegény rétegek integrációját érintően szereztek. A politikus szólt arról is, a mostani konferencia arra a két, múlt héten elfogadott európai parlamenti határozatra alapul, amelyek azt vizsgálják, hogyan alakulnak és hasznosulnak a romákat érintő programok az uniós források felhasználásával.
 
Járóka Lívia beszélt az európai romastratégiához kapcsolódó problémákról és nehézségekről. Elmondása szerint „az uniós tagállamok nem kellően komplexek”, sok helyen nem kellő mértékben dolgozták ki a romaintegrációs terveket, nincs megfelelő anyagai forrás és sok téma hiányzik, ezért kezdeményezték, hogy programok induljanak többek között az oktatás, lakhatás, foglalkoztatás és egészségügy területén. Ennek ellenére – mint fogalmazott – „nem értik egyelőre a közösségi programokat írók sem, hogy ebben a kérdésben egy sokkal szélesebb összefogásra van szükség”.

Az európai parlamenti képviselő aláhúzta, nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a konferencián elhangozzanak a legszegényebbek egészségügyi állapotára vonatkozó adatok is, amelyek remélhetőleg felkeltik majd mind az európai, mint a magyar közvélemény és a döntéshozók figyelmét, hiszen „tudnunk kell, hogy Magyarországon a szegény rétegekből jövőknél kétszer olyan sok a rákos megbetegedés, a hormonális, illetve neurotikus betegségek, valamint a szív- és érrendszeri problémák”.
 
Járóka Lívia szerint nagyon fontos, hogy érkezzenek olyan kívülről jövő kezdeményezések, amelyek teljessé és ezáltal igazán hasznossá tehetik az európai romastratégiához kapcsolódó programokat.
 
Egyedülálló kezdeményezés
 
A sajtótájékoztatót követően Járóka Lívia megnyitotta a konferenciát. A néppárti politikus megfogalmazása szerint „egyedül a magyar kormány és a magyar kormányfő volt annyira elkötelezett, hogy az Európai Tanács miniszterelnökei elé merte terjeszteni a romaintegráció rendkívül összetett és nehéz kérdését”.
 
Az EP-képviselő óriási sikerként értékelte, hogy az Európai Bizottság egy kritikus, a problémákat világosan felvonultató szöveget fogadott el, és „ezáltal a magyar kormány egy egészséges versenyhelyzetet teremtett a tagállamok között” a romák és a szegény rétegek felzárkózását célzó programok kidolgozását illetően.  
 
(fidesz.hu)