Rövid távú politikai érdekek hátráltatják az integrációt

Az európai romákat érintő oktatási programok európai uniós vonatkozásairól folytatott megbeszélést Shigeo Katsu, a Világbank alelnöke és Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője, a Roma Oktatási Alap (REF) kuratóriumi tagja, valamint Sandra Bloemenkamp, a Világbank délkelet-európai különmegbízottja.

Az iskolai deszegregációs törekvésekről szólva Járóka elmondta, hogy meglehetősen kevés kezdeményezés tapasztalható az önkormányzatok részéről; a legtöbb programot a nem kormányzati szervek dolgozzák ki. Különösen Magyarországon, de  Romániában és Bulgáriában is vannak előremutató kormányzati elképzelések az elkülönített roma osztályok megszüntetésére, melyek pénzügyi hátteréhez a REF is jelentősen hozzájárul, a jó gyakorlatok cseréje és azok kormányzati intézkedéssé emelése azonban rendre elmarad. Rövid távú politikai érdekek miatt elégtelen ezen programok végrehajtása, és egyre emelkedik az elkülönített oktatásba kényszerített roma diákok száma. A romák helyzetének javítását célzó, a kormányok közötti összefogásra építő civil kezdeményezésekről szólva- amilyen például a Roma Integráció Évtizede Program- Járóka sajnálatát fejezte ki, hogy ezekben szinte kizárólagos partneri szerepet játszanak a kormányok, kevés civil befolyásnak engedve teret, így ezen kezdeményezésekkel a mindenkori ellenzéknek semmilyen kapcsolata nincs, és minden kormányváltást követően gyakorlatilag elölről kell kezdeni a programok elfogadtatását, amely hátráltatja azok folyamatosságát és a valódi eredményeket. Járóka hangsúlyozta továbbá az Európai Bizottság mielőbbi közbelépésének szükségességét mind az elkülönített osztályok megszüntetése és az alaptalan fogyatékossá nyilvánítás, mind pedig a szakiskolai és átképző porgramokba, valamint az egyetemi képzésbe való bekapcsolódás támogatása és az analfabétizmus felszámolása tekintetében.

Shigeo Katsu, a Világbank Európai és Közép-Ázsiai Régiójának Alelnöke reményét fejezte ki, hogy a Roma Oktatási Alap elmúlt öt éves működésének idén tavasszal esedékes értékelését követően  bővülhetnek a Világbank által is támogatott alapítvány lehetőségei. A találkozót követően a  Világbank képviselői Vladimir Spidlával, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és esélyegyenlőségért felelős biztosával tárgyaltak.

Az Európai Parlament plenáris ülése a mai napon fogadta el Manolis Mavrommatis görög néppárti  képviselő „Fehér könyv a sportról” című jelentését, amely többek között felhívja a tagállamokat a sportpályákon és azok körül megjelenő erőszak, fajgyűlölet és idegengyűlölet  visszaszorítására. Járóka Lívia a jelentés vitájához benyújtott írásos hozzászólásában szorgalmazta a tagállami sport-infrastruktúrák hozzáférhetőbbé tételét a hátrányos helyzetű fiatalok számára, valamint azt, hogy az Európai Unió állapítson meg megfelelő referenciaalapokat az esélyegyenlőség előmozdítására a sport gyakorlása és finanszírozása terén, a tagállami sportszervezetek vezetése pedig kiemelt kérdésként kezelje a hátrányos helyzetű csoportok részvételét az adott sportágban, együttműködésben a helyi és regionális szervekkel.