Hírek

Támogatás egy beregszászi családnak  – A siket kárpátaljai sorstársak megsegítésére indít gyűjtést a SINOSZ

Támogatás egy beregszászi családnak – A siket kárpátaljai sorstársak megsegítésére indít gyűjtést a SINOSZ

2016. 02. 15.

A SINOSZ elnöke Bocskor Andreával, az Európai Parlament kárpátaljai képviselőjével együtt kereste fel a Beregszász egyik elhagyatott, minden komfort nélküli épületében rendkívül mostoha körülmények között élő hatgyermekes Popovics családot. Kósa Ádám 200 ezer forint értékű adományt nyújtott át a nélkülöző családnak.

A látogatást követően Kósa Ádám az MTI-nek jeltolmács közreműködésével nyilatkozva elmondta: a Nők Lapja egyik riportjából szerzett tudomást a siket gyermekeket nevelő beregszászi család nehéz helyzetéről annak kapcsán, hogy a családfőt a katonai mozgósítás során elvitték a kelet-ukrajnai háborús övezetbe. „A cikk nyomán döntöttünk úgy, hogy a SINOSZ-ban gyűjtést szervezünk a beregszászi család számára” – tette hozzá, megjegyezve, hogy Bocskor Andrea segített a kapcsolatfelvételben, s egy hét alatt kétszázezer forintot sikerült összegyűjteni a magyarországi sorstársak megmozdulásának köszönhetően. Hangsúlyozta: „Nagyon rossz körülményeket tapasztaltam a helyszínen, tehát nagyon jó helyre került az élelmiszeradomány, az ágyak, a gyerekeknek szánt futball-labdák, könyvek, és a jövőben is támogatni fogjuk a családot.” Jelezte: hamarosan elkezdődik az adománygyűjtés – Magyarországon kívül más uniós országokat is magában foglaló – második szakasza, amely kiterjed a rászoruló kárpátaljai siket gyerekekre.

Kósa Ádám azt is közölte, a SINOSZ felveszi a kapcsolatot az Ukrán Siketek Szövetsége Kárpátalja megyei szervezetével, egyben kérte, hogy a rászorulók vagy a környezetükben élők jelentkezzenek a karpatalja@sinosz.hu e-mail-címen