EU és Ukrajna

Sürgető Kárpátalja élelmezésbiztonságának biztosítása

2022. 03. 24.

Az Európai Parlament ülésén az Ukrajna orosz megszállása miatti élelmezésbiztonság Unión belüli és kívüli biztosítására vonatkozó cselekvési tervet tárgyalták. „A majd egy hónapja tartó háború, óriási kihívások elé állította Ukrajnát és egész Európát. Súlyos a humanitárius helyzet és már látszik, hogy veszély fenyegeti az ukrajnai élelmezésbiztonságot” – hangsúlyozta felszólalásában Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője .

„Kárpátalján sok kistermelő megkezdte a mezőgazdasági munkálatokat, de az élelmiszerhiány már most érezhető. Ezért elengedhetetlen figyelmet fordítani az élelmezési gondokra és gyors segítséget kell nyújtani. Kárpátalja 1,2 milliós lakossága mellett a helyi szerveknek ellátást kell biztosítaniuk annak a kb. félmillió embernek is, akik Kárpátalján leltek menedékre” – mondta el a Fidesz EP-képviselője.

A képviselő kiemelte: „A háború elől menekülők nagy része folytatja útját az Unióba, de nagyon sokan a szülőföldjükön maradnak, ezért folyamatos élelmiszer-utánpótlásra van szükség! Az EU-nak miden segítséget meg kell adnia, hogy tartós élelmiszerek, gyógyszerek, üzemanyag jusson el a harcoktól mentes ukrajnai övezetekbe is és pénzügyileg támogatnia kell azokat az országokat, mint pl. Magyarország, melyek közvetlen szomszédként befogadják az ukrajnai menedékkérőket”.

„Fontos, hogy a legrászorultabb emberek is segítséget kapjanak, de a legsürgetőbb, hogy mielőbb béke és stabilitás legyen Ukrajnában!” – zárta felszólalását Bocskor Andrea.

Brüsszel, 2022. március 24.