Gyakornoki beszámolók

Forgács Dalma gyakornoki beszámolója

2018. 02. 27.

Rohan az idő. Még csak pár hete kezdtem meg a szakmai gyakorlatomat, vesztem el a labirintusszerű épületben, jegyzeteltem az első bizottsági üléseimen. Még csak akkor kezdett el tudatosodni bennem, hogy tényleg itt lehetek az Európai Parlamentben, és összefuthatok a folyosón az eddig csak a médiából és sajtóközleményekből ismert politikusokkal.

Amilyen rövidnek érzem most ezt az eltelt pár hetet, olyan sok élmény fért bele: három országban jártam, két városban dolgoztam és ezen kívül igyekeztem felfedezni a munkahelyen kívül mit tud nyújtani ez a bő hónap. A parlamenti munka főleg Brüsszelben folyt, viszont a plenáris hetet minden  hónapban Strasbourgban tartják, ilyenkor az egész parlament átteszi a székhelyét Franciaországba. A parlamenti munkán kívül lehetőségünk volt egyéb intézmények, mint az Európai Bizottság, a Magyar Állandó Képviselet vagy a NATO meglátogatására és munkájának mélyebb megismerésére. Ezen kívül Brüsszelben és Strasbourgban is számos múzeum, kiállítás és kulturális esemény várja a látogatókat.

Bocskor Andrea képviselő asszony révén betekintést nyerhettem az oktatás, kultúra és kisebbségi ügyek sűrűjébe. Szakmailag nagyon izgalmas időszakban érkeztem: képviselő asszony otthoni és európai kiállása a nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális jogaiért a jövőben is példaértékű lesz számomra.

Nagyon pozitív élmény volt látni, hogy az iroda milyen összhangban dolgozik együtt a legkülönfélébb feladatokon – néha egymástól távoli városokból, sőt országokból tartva a kapcsolatot. Mivel szakdolgozatomban az Erasmus+ programmal foglalkozom, szakmai fejlődésem szempontjából hasznos volt, hogy az irodai csapatban tovább szakosodhattam az oktatás-és ifjúságpolitikára és  követhettem az Európai Parlament ez irányú vitáit. Nem csak szakmailag, de emberileg is kihívást és egyben fejlődést jelentett ez az időszak.

Nagyon hálás vagyok, hogy egy hónapra befogadtak ebbe a csapatba és folyamatos segítséggel és tanácsokkal támogattak, a szakmai fejlődésért, és a rengeteg barátért akiket itt ismertem meg.