Gyakornoki beszámolók

Bujdosó János gyakornoki beszámolója

Bujdosó János gyakornoki beszámolója

2016. 03. 16.

Mindennapi feladataim közé tartozott a kárpátaljai és magyarországi sajtó összeállítása, telefonok fogadása, üléseken való részvétel, összefoglalók és elemzések készítése, adatgyűjtés, email levelezések, valamint különböző ad hoc jellegű irodai munka elvégzése.
Eleinte aggódtam, hogy alkalmas leszek-e a feladatra, azonban a kiváló munkatársaknak valamint a baráti irodai hangulatnak köszönhetően pillanatok alatt, úgy éreztem magam, mintha évek óta együtt dolgoztunk volna.
A brüsszeli tartózkodásomat négy kiemelkedő esemény határolta be.
Szerencsésnek mondhatom magamat abból a szempontból is, hiszen 2014 őszén tartották meg az Európai Parlamentben az Európai Bizottság biztosainak meghallgatását, amelyeken én is részt vehettem, a színfalak mögül figyelhettem az európai demokrácia működését, a Bizottság formálódását. Minden uniós tagállam egy biztost delegál a Bizottságba. A biztosok különböző szakterületekért felelősek, a portfóliók kiosztásáról a Bizottság elnöke dönt. Az Európai Bizottságot testületileg az Európai Parlamentnek kell jóváhagynia.
A következő fontos állomása ottlétemnek a kárpátaljai csoport érkezésének előkészítése, ott tartózkodásuk megszervezése és lebonyolítása. A csoportnak előadást tartott munkájáról és feladatairól Bocskor Andrea képviselő asszony, részt vettek az Európai Unió látogatóközpontjának az előadásán, megtekintették a Brüsszeli Hadtörténeti Múzeumot, Parlamentáriumot, Brüsszel nevezetesebb látványosságait valamint egy rövid kirándulás erejéig felkeresték a Waterlooi csata emlékhelyét.
Talán a legfontosabb esemény volt irodánk számára a „Malenkij Robot, a kárpátaljai magyarok 1944-esdeportálásának 70-ik évfordulójára” elnevezésű kiállítás megszervezése és kivitelezése. Az Európai Parlament történetében először tartottak kárpátaljai témájú kiállítást, amely óriási jelentőséggel bírt számunkra. Az érdeklődők angol és magyar nyelven tájékozódhattak a kárpátaljai magyar kisebbség eme megrendítő tragédiájáról. A nagysikerű kiállítás egy héten keresztül megtekinthető volt az Európai Parlamentben, ezt követően a Brüsszeli Balassi Intézet adott otthont a kiállításnak, valamint egy történelmi vitaestnek is melynek résztvevője volt Stark Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, valamint Molnár D. Erzsébet, a beregszászi Lehoczky Tivadar Intézet kutatója.
November végén részt vehettem az Európai Parlament Strasbourgi plenáris ülésén, ahol egy újabb aspektusból nyerhettem betekintést az Európai Uniós képviselők munkájába. Külön öröm volt számomra, hogy találkozhattam Őszentségével, Ferenc pápával is, aki éppen akkor tartott beszédet az Európai Parlamentben.
A felsorolt eseményeken kívül megszámlálhatatlan rendezvényen, konferencián vehettem részt, sok érdekes és fontos emberrel találkozhattam, rengeteg új és hasznos információval és tudással lettem gazdagabb, valamint ami talán a legfontosabb, hogy számtalan kedves emléket és élményt köszönhettem ennek a tartalmas három hónapnak.

Bujdosó János