Kisebbségpolitika

Brüsszelben találkozott a Fidesz–KDNP EP-küldöttsége Brenzovics Lászlóval

2014. 11. 07.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszámolt a kormánypárti politikusoknak az október 26-i ukrajnai választásokat követően kialakult helyzetről és a magyar közösség helyzetéről egyaránt. A Fidesz–KDNP delegációja közölte: továbbra is kiáll a kárpátaljai magyarok érdekeiért.

A közleményben kitértek arra is, hogy a KMKSZ elnöke szerint az idei két választás következtében Ukrajna stabilizálódott, a szélsőségesek háttérbe szorulásával pedig a kárpátaljai magyarok helyzete is javulhat. „Porosenko elnökkel van lehetőség együttműködni a magyar közösség jogainak biztosítása érdekében, de az elhúzódó válság bármikor megnehezítheti ezt a folyamatot” – fogalmaz a közlemény.

Bocskor Andrea hangsúlyozta, hogy a KMKSZ fontos céljának tekinti a kárpátaljai választási körzet kialakítását, ami mellett a Fidesz–KDNP EP-delegációja, és Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is kiállt.

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a májusi EP-választásokon a Fidesz-KDNP listáján a határon túli magyar közösségek képviselői is helyet kaptak, a frakció pedig különleges figyelmet fordít a külhoni magyarok ügyeire.

Bocskor Andrea, az EP egyetlen kárpátaljai képviselője azt is tudatta: Brenzovics kérésének eleget téve a nyelvkérdés és az ukrajnai közigazgatási reform kiemelt figyelmet kap majd a delegáció munkájában.