Oktatás és kultúra

Beszámoló az Ifjúsági Tanács informális értekezletéről

2016. 06. 01.

 A magas szintű találkozót a holland ifjúságügyi miniszter Martin Van Rijn látta vendégül az Európai Unió Tanácsának épületében az ifjúság képviselőivel való strukturált párbeszéd keretében. Az értekezleten részt vett a Troika elnökség – holland, szlovák, máltai – és a leköszönő luxemburgi elnökség is. Minden tagállamból jelen volt egy ifjúsági képviselő is, az Európai Ifjúsági Fórum elnöke, Johanna Nyman, valamint az Európai Bizottság oktatásért, kulturáért, ifjúságért és sportért felelős főigazgatója, Martine Reicherts is.

Az informális értekezlet témája a ’life skills’ vagyis az alapvető, élethez szükséges képességek. Két fő kérdés került megvitatásra:  1. Mely alapvető képességek fontosak a fiatalok számára a sikeres munkavállalás szempontjából? 2. Hogyan tudjuk legjobban segíteni az alapvető képességeket és készségek fejlesztését a szakpolitikai intézkedések által?  A vitát egy szlovák fiatal nyitotta meg, aki röviden ismertette egy Szlovákiában elvégzett felmérés eredményét azzal a kérdessel kapcsolatban, hogy melyek az alapvető, élethez szükséges képességek. Az eredmények azt mutatatták, hogy a kritikus gondolkodás és a nyitott szellemiség a legfontosabb készségek, amelyekre minden fiatalnak szükségese van, illetve hangsúlyozta, hogy egy kevésbé merev oktatásügyi rendszer kedvezőbben támogatná ezen képességek fejlődését.

A kerekasztal beszélgetés során a résztvevők  kiemelték, hogy szükség van strukturált párbeszédre a fiatalokkal, hiszen ők tudják igazán a fiatalok igényeit. Szükség van arra, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban, valamint az ifjúságügyi politika alakításában és fejlődésében is. A fiatalok jó kezdőlépésnek tartják a strukturált párbeszédet, de ennek eredményeit is szeretnék látni, vagyis azt, hogy a politikai döntéshozatal során tényleg figyelembe veszik a véleményüket és igényeiket is.

Az informális értekezlet után kezdetét vette a kétnapos Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sportügyi Tanács az illetékes miniszterek részvételével.