Felszólalások

Az EU-nak teljesítenie kell az Ukrajnának tett ígéreteit

2016. 09. 13.

 “Mélységes felháborodásomnak szeretnék hangot adni amiatt, hogy bár a Bizottság már decemberben elismerte, hogy Ukrajna teljesítette a vízumliberalizációs tervet, a mai napig bürokratikus eljárásokkal hátráltatják a polgárok vízummentes beutazását” – emélkeztetett Bocskor Andrea az EP plénuma előtt.

Miközben Európát illegális bevándorlók százezrei lepik el bármiféle személyi azonosító okmány nélkül, az európai közösséghez tartozó ukrajnai állampolgároknak, azon belül a kárpátaljai magyaroknak, még a vízum bírtokában is órákat kell várakozniuk a kevés rendelkezésre álló határátkelőhelyen. “Ukrajna polgárai sok áldozatot hoztak az európai orientációért, amiért cserébe az EU ezt a szimbolikus gesztust sem volt képes késlekedés nélkül meghozni. Ezért azt kérem, az ukrán dossziét a fontosságának megfelelően kezeljék, és mielőbb tegyék meg a vízummentességhez szükséges lépéseket, illetve dolgozzanak ki fejlesztési és költségvetési tervet a határmenti infrastruktúra kibővítésére, a nemzetközi útvonalak és határátkelők fejlesztése érdekében, ez végre kézzel fogható segitség lenne a polgárok számára” – zárta felszólalását a kárpátaljai képviselő.

Strasbourg, 2016. szeptember 13.