Hírek

A magyar érdekekért fognak küzdeni

A magyar érdekekért fognak küzdeni

2014. 04. 18.

Uniós csatlakozásunk óta először szerepelnek majd a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjelöltjei között határon túli magyarok is. A lista 9. helyén a kormánypártok Bocskor Andreát, a beregszászi magyar főiskola tanárát indítják.



„Fontos feladatomnak tekintem, hogy elősegítsem Ukrajna európai uniós integrációját és megjelenítsem a kárpátaljai magyar közösség törekvéseit a brüsszeli színtéren” – mondta el a képviselőjelölt.



Ukrajna mellett Szerbia is vár még az uniós csatlakozásra, a Fidesz–KDNP listáján viszont a 10., szintén befutó helyet kapta meg a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője. „Az össznemzeti érdeket tudjuk képviselni az unió szintjén” – fogalmazott.



A Felvidéket Gubik László képviseli. Az MKP jelöltje a 21. lesz a kormánypártok EP-listáján. A politikus egyike azon szlovákiai magyaroknak, akiket magyar állampolgárságuk nyilvános felvállalását követően megfosztottak a szlovák állampolgárságuktól.



„Ebből a folyamatból a felvidéki magyar közösség sem maradhat ki, ezért vagyok rajta a listán, de nekünk otthon is meg kell vívnunk a magunk küzdelmét, és a Magyar Közösség Pártjának meg kell tartani brüsszeli képviseletét” – fogalmazott a képviselőjelölt.



Azt már korábban bejelentették a kormánypártok, hogy a diaszpóra magyarságát a Londonban is tanító Schöpflin György képviseli majd, aki eddig is tagja volt az Európai Parlamentnek. De folytathatja a munkáját Brüsszelben Tőkés László is, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ugyanis a harmadik lesz a Fidesz–KDNP listáján. 



Pelczné Gáll Ildikó szerint a Fidesz–KDNP nemzeti listája lehetőséget ad arra, hogy a határon túli magyar szervezetek képviselői közvetlenül megjeleníthessék majd az unió parlamentjében az összmagyarság érdekeit.



„A lista minden jelöltje azért fog majd küzdeni, amennyiben lehetőséget kap, hogy a magyar érdekek érvényesüljenek és hogy minden olyan szélsőséges eszmét, ami árt hazánknak és árt a nemzetnek, azt tudjuk kezelni. Ennél fogva egyértelműen küzdeni fogunk azok ellen akik az európai parlamentet arra használták fel, hogy Magyarországot és a magyar embereket lejárassák az Európai Unióban” – fejtette ki Pelczné Gáll Ildikó.



A Fidesz–KDNP EP-listavezetője elmondta azt is, hogy kampányukat húsvét után, a jövő héten országjárással kezdik.