Oktatás és kultúra

„A határ menti együttműködés minden érintett térség érdeke”

2016. 09. 21.

Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nemzetközi kapcsolatai az elmúlt években számos nemzetközi projektben is testet öltöttek, határon átnyúló kapcsolatainkat az európai és hazai külpolitikai célokkal összhangban alakítjuk – mondta Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a határ menti kapcsolatok fejlesztését célzó konferencia előtti sajtótájékoztatón.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Szatmár megye, Kárpátalja megye, és a Nyíregyházi Egyetem együttműködése kiemelten fontos a jövőben megvalósuló fejlesztések szempontjából. A gazdaságilag elmaradottabb területek összefogása kulcsfontosságú, hiszen ezáltal egy versenyképesebb környezet hozható létre, melyből a gazdaság és a társadalom egyaránt profitál. Országos szinten is egyedülállónak mondható, hogy a megye 3 ország közvetlen találkozási pontján fekszik, ebből adódóan kiemelt a térség geopolitikai helyzete. A fejlesztéseknek a területi sajátosságok figyelembevételével kell megvalósulniuk.
– Sajátos földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan a magyar–román, a magyar–ukrán és a magyar–szlovák együttműködési lehetőségekben is érintettek vagyunk, a jövőbeni fejlesztések szempontjából pedig fontos szerep jut az oktatásnak, azon belül a Nyíregyházi Egyetemnek is. Az intézménnyel tavaly kötött együttműködési megállapodást most aktualizáltuk, hogy az oktatás, a fejlesztés és a kultúra területén még hatékonyabb legyen a közös munka.
– Az a célunk, hogy valós, a társadalmi és gazdasági igényeket kielégítő képzést biztosítsunk a hallgatóinknak, és hogy a társadalmi innováció révén részesei legyünk a fejlődésnek – mondta dr. Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora, aki a kárpátaljai főiskolával ápolt szoros kapcsolat jelentőségéről is beszélt.
– Magától értetődő, hogy Magyarország ezen térségének és Kárpátaljának együtt kell működnie, hiszen azonosak a gyökereink, és a megoldásra váró problémáink is közel azonosak – mondta Bocskor Andrea kárpátaljai EP-képviselő, aki az uniós lehetőségek együttes kihasználására is felhívta a figyelmet.
A Megyeháza Dísztermében megrendezett konferencián olyan jeles előadók tették tiszteletüket, mint Bocskor Andrea, az Európai Parlament képviselője; Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke; Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa; Mester András, a KMKSZ alapszervezeti elnöke és Mezőgecse polgármestere; Dr. Kondra Laura, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője és Dr. Kerülő Judit, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese.