Oktatás és kultúra

A 2015-ös Lux-díj győztese a MUSTANG

2015. 11. 24.

Az idei győztes alkotás egy észak-törökországi kisvárosban játszódik, ahol öt kamaszodó lánytestvér kerül szembe a család szigorával, amely akaratuk és korábbi életmódjuk ellenére egy határozott, tradicionális női szerepet róna rájuk. A szabadságra vágyó lányok, ahogy a cím is utal rá, a vadlovak vehemenciájával igyekeznek kitörni a tradíció és a család fogságából.

A Mustang mellet a Lux-díj döntőjébe idén Jonas Carpignano Mediterranea (olasz, amerikai, francia, német és katari produkció), valamint Kristina Grozeva és Peter Valchanov Urok A lecke (bolgár, görög produkció) című filmje került.
A három döntős alkotás nagyon aktuális, de egymástól igencsak eltérő európai problémát, élethelyzetet mutat be, mint a menekültválság (Mediterranea), a női önrendelkezés hiánya (Mustang) és egy kelet-európai tanár mindennapi kihívásai (A lecke). “Esztétikai értékük mellett a filmek témaválasztása idén is meghatározó” – mondta el Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő.

A három döntős filmet az EU mind a huszonnégy hivatalos nyelvén feliratozták és a Lux-filmnapok keretében, szeptembertől decemberig, mind a 28 uniós tagországban bemutatják. A filmeket Európa-szerte, így Budapesten is bemutatták a Lux-filmnapok keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban. “A cél az, hogy bemutassuk az európai filmek sokszínűségét és gazdagságát, valamint az, hogy ezek a filmek minél több európai polgárhoz eljussanak és vita indítók legyenek az aktuális társadalmi kérdésekről“ – hangsúlyozta a néppárti képviselő.

Háttér: Az Európai Parlament 2007 óta minden évben a Lux-díjjal tünteti ki a legjobb európai filmet, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, illusztrálja Európa sokszínűségét és rávilágít az európai filmművészet értékeire. A tíz elődöntős film listáját az Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon hirdették ki, július végén közülük került ki a három döntős. Nemes Jeles László Saul fia című filmje a Lux-díj idei elődöntősei közé válogatták.

Strasbourg, 2015. november 24.