Európa gazdasági növekedését csak felelős vállalatirányítással lehet biztosítani

Az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozó szakbizottsága (ECON) a mai napon nagy többséggel szavazta meg a felelős vállalatirányítás uniós kereteiről szóló véleménytervezetet. Az elfogadott szöveg azt a kompromisszumos megállapodást tükrözi, melyet Pelczné Dr. Gáll Ildikó, néppárti témafelelős segítségével sikerült tető alá hozni. A fideszes EP-képviselő kiemelkedő sikernek tekinti a megegyezést, mivel csupán egy hónap alatt sikerült megvalósítani egy olyan, teljesen új kezdeményezést, amely konkrét lépést tesz az egységes vállalatirányítás kialakítása felé.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó üdvözölte a néppárti képviselőcsoport számára jelentős sikerű, gyors megállapodást, mely kivétel nélkül tartalmazza a frakció által benyújtott módosító javaslatokat. "Tekintettel a létező tagállami keretek és az egyes tőzsdén jegyzett egyes vállalatok sokféleségére, arányos és rugalmas megközelítést kell alkalmazni a felelős vállalatirányítás vonatkozásában" – mutatott rá az ECON bizottság magyar tagja.

A fideszes EP-képviselő a felelősség kérdésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy egy vállalatnak a részvényesek és a többi érdekelt fél felé átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennie; a vállaltirányítás középpontjában álló részvényeseket pedig tovább kell ösztönözni, hogy figyelembe vegyék a vállalat hosszú távú pénzügyi eredményeit is. "A kockázatok minimalizálása érdekében az igazgatótanács tagjainak a döntéshozatal során figyelembe kell venniük a fenntarthatóság hosszú távú érdekeit" – emelte ki a szavazást követően Pelczné Dr. Gáll Ildikó. Az elfogadott szöveg határozott kezdeményezéseket tartalmaz a nők igazgatótanácson belüli arányosabb képviseletére is. A kérdéssel kapcsolatban a néppárti politikus rámutatott, hogy a vállalati vezetési és javadalmazási politikáknak meg kell felelniük a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós irányelveknek.

"Minden olyan parlamenti kezdeményezés és vélemény támogatandó, amely az európai vállalatok rendezett és átlátható irányítását célozza. A folyamat ugyanis olyan szabályozási keret létrehozása felé mutat, mely elszámoltathatóvá és még inkább felelőssé teszi a döntési pozícióban lévőket, legyen szó a cégek magatartási kódexének betartásáról; az igazgatótanács összetételének különböző kérdéseiről; vagy a részvényesek időben történő, megfelelő tájékoztatásáról" – hangsúlyozta Pelczné Dr. Gáll Ildikó.