Erősödhet a látássérültek hozzáférése a kulturális termékekhez

A Tanácsban folyó múlt heti egyeztetéseket követően eldőlt, hogy részben Kósa Ádám fideszes EP-képviselő jelentésének köszönhetően az Európai Unió egy új nemzetközi egyezmény kidolgozását kezdheti meg, amely a látássérültek és olvasási képességükben korlátozott személyek kulturális termékekhez való hozzáférését fogja erősíteni.

 

A  legutóbbi illetékes tanácsülés (Coreper) felkérte az Európai Bizottságot, hogy a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) közreműködésével vegyen részt annak a nemzetközi egyezménynek a kidolgozásában, amely a látássérültek számára nagyobb hozzáférhetőséget biztosítana a szellemi és kulturális javak területén. A nemzetközi szerződés célja többek között, hogy a fogyatékossággal élő személyek javára engedett szabad felhasználásnál a művek többszörözésére és terjesztésére vonatkozóan történjenek könnyítések, vagyis esetükben valamennyi felhasználás szabadon történhessen. Ennek feltétele volna azonban, hogy a szabad felhasználás kizárólag a fogyatékos személyek fogyatékosságukkal közvetlenül összefüggő igényeinek kielégítését szolgálhatja.
 
"A nemzetközi szerződés kidolgozásának megindítása rendkívül bíztató minden látássérüléssel élő európai polgár számára. A látássérültek esetében elenyészően kevés a számukra akadálymentes formában olvasható irodalom és könyvtári szolgáltatás, ami káros következményeket éreztet az oktatás területén és kihat a látássérült emberek foglalkoztatási helyzetére is" – jelentette ki Kósa Ádám a döntés kapcsán.
 
"Ez a munka közös, három intézményen alapuló erőfeszítés eredménye volt, mind az Európai Bizottság, az Európai Parlament és különösen a Tanácsnál dolgozó, a területen illetékes magyar diplomaták sikere is egyben" – hívta fel a figyelmet Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő.
 
Háttér: A 2011 októberében elsöprő többséggel elfogadott, a fogyatékos emberek mobilitásáról és társadalmi befogadásáról szóló, Kósa Ádám által kidolgozott EP jelentés többek között kiemelte: a fogyatékossággal élő emberek hozzáférését tovább kell bővíteni és támogatni az oktatási és kulturális területen. 2011 nyarán az EP az egyik legnagyobb támogatással fogadta be Kósa Ádámnak másik négy képviselőtársával közösen kezdeményezett írásbeli nyilatkozatát, amely a Braille-írás kiemelt szerepére hívta fel a figyelmet. Amennyiben a termékek csomagolását Braille-írással is ellátnák, az jelentősen segítené az információhoz való hozzáférést a vakok és látássérültek számára.