Becsey Zsolt felszólalása a Rosati-vitában.
Köszönöm Elnök Úr!
Örülök, hogy most sorra kerül ez a vita, mivel így felhívhatom a figyelmet a két téma közös, a bővítéssel kapcsolatos vonatkozásaira is.
Örülök, hogy most már nemcsak az eurózóna tagjelölt államaiból jött képviselőknek és a raportőrnek, hanem Schwab német kollégámnak is feltűnt egy probléma. Az, hogy más a referenciaország értelmezése az eurózóna inflációs kritériumánál – az összes tagállam -, és más az EKB célkitűzéseinél, ahol csak az eurózónát, annak 13 országát veszik figyelembe. A Parlamentnek – Almúnia úr hozzánk küldött tegnapi válaszlevele ellenére – továbbra is ragaszkodnia kell az eurózóna létrejötte utáni logikus referenciakiigazításhoz a reformszerződésben. Vajon az nem kettős mérce-e, hogy az eurózóna tagállamainál nincs túlzott inflációs eljárás, ellenben szigorúbb inflációs elvárásaink vannak a belépni szándékozók esetében?
Felhívom a figyelmet arra, hogy miközben az euró kritériumainál 27 tagállam a referencia bázisa, addig az EKB Igazgató Tanácsában már csak 13 országra érvényes ugyanaz a definíció, mivel a zónán kívüli országok állampolgárait még nem hallottam a testületben szerepelni. Kettős mérce az „Európai Unió tagállamai” kifejezés értelmezése.
Sok szónoklatot hallunk a szolidaritásról, de például ez nem látszik az euróbankjegyek használhatóságát tekintve. Míg ugyanis az új tagállamokban az euró legkisebb bankjegyének, az 5 eurósnak az értéke a sokszorosa lesz az addigi nemzeti valuta legkisebb bankjegyéének, addig ugyanakkor az 500 euró, vagyis a legnagyobb címletű euróbankjegy értéke gyakran félévi nyugdíjnak felel meg az új tagállamokban. Csakhogy ezt az utóbbi bankjegyet még itt, Strasbourg-ban és Brüsszelben sem tudom hetek óta fizetésre használni, mindig visszautasítanak azzal, hogy nem tudják fölváltani. Ez mégis hivatalosan használatban marad, míg ellenben egy- és kéteurós címleteket nem adnak ki, arra kényszerítve így az eurózóna jövendő tagországainak lakóit, hogy zsáknyi fémpénzzel járjanak-keljenek, intézzék ügyeiket. Végül egyetértek Rosati úrral a belső piac, a négy szabadságjog kiterjesztésével, de kérdésem: hogyan van az, hogy a monetáris integrációban résztvevők egymás között is megtiltják a munkaerő szabad áramlását, hiszen láthatóan félnek a szlovén munkaerőpiactól? Vajon sikernek mondható-e, hogy az uniós szabályozás indirekt módon kizárja a szolgáltatások köréből a munkaintenzív tevékenységet? Gratulálok Szlovénia, Málta és Ciprus eurózóna tagságához. Remélem ugyanakkor: lesz az Európai Unió nyugati felében a továbbiakban is annyi éleslátás, hogy elrettentés helyett végre megkezdjük az euróövezet kiterjesztését a volt szovjet érdekzónára is.