2010-re várható az európai roma stratégia

Az Európai Parlament mai plenáris ülésén el fogadta a romák befogadását célzó közösségi akciótervről szóló ötpárti határozatot. Az Európai Néppárt határozattervezetét, Járóka Lívia, a fideszes képviselő asszony terjesztette elő.

„A romák helyzetéről Európában” című, 2005-ben elfogadott határozatot megerősítéseként született dokumentum, üdvözli az állam- és kormányfők által, decemberben elfogadott zárónyilatkozatot. Ez a zárónyilatkozat felszólítja az Európai Bizottságot (EB), hogy 2008 júniusáig vizsgálja felül eddigi politikáját, és tegyen jelentést az elért eredményekről a romák integrációjának területén. A határozat a továbbiakban felkéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki közösségi akciótervet a romák társadalmi befogadásának elősegítésére, és erősítse meg az anti-diszkriminációs jogalkotást az oktatás területén, valamint támogassa a romák munkaerőpiaci integrációját.

Járóka Lívia néppárti képviselőnő indítványára a határozat arra kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki megfelelő mikro-hitel konstrukciót a kisvállalkozások és magánszemélyek támogatására, mivel a mikrofinanszírozás hatékony eszköz lehet az uzsora által megbénított közösségek helyzetének javítására. A dokumentum, felszólítja a Bizottságot, hogy egy össz-európai krízistérkép alapján kezdje meg a leszakadó területek fejlesztését. Az EP nagy többséggel szavazta meg a Néppárt másik indítványát is, amely kötelezővé tenné az EU-finanszírozású projektek pályázói számára, hogy készítsenek esélyegyenlőségi hatástanulmányt és cselekvési tervet is.

A dokumentum javaslatot tesz egy Roma Egység felállítására az Európai Bizottságon belül, de ezt az indítványt a Néppárt nem támogatta. „Félő, hogy az Európai Bizottság a szervezeti egység felállításával áttolná a felelősséget egy komoly hatáskörrel nem rendelkező, elkülönített intézményre, holott a romákat érintő kérdések elsősorban szakmai válaszokat igényelnek a többségi társadalmat célzó oktatási, munkaerőpiaci, egészségügyi és regionális szakpolitikákba ágyazottan ” – mondta a képviselőnő a szavazás kapcsán. Az európai romastratégia koordinálására természetesen szükség van egy testület felállítására az Európai Bizottságon belül, de addig az Európai Parlamentnek elsősorban az a feladata, hogy rászorítsa a biztosokat a szerződésekben rögzített feladataik maradéktalan elvégzésére. Fontos, hogy ezt a többi párt is támogatta, így benne maradt a szövegben az a néppárti javaslat, amely felhívja az integrációban érintett biztosokat, hogy szakmai csoportként együttműködve, a lehető legszélesebb társadalmi összefogásra alapozva dolgozzák ki a Közösségi Akciótervet. „Veszélyes volna egy elkülönített és ezáltal  kontraproduktív struktúrát évekre bebetonozni az uniós döntéshozatalba, ezért nem támogattuk a szocialisták roma biztosra vonatkozó ötletét sem.” – fogalmazott Járóka. A képviselőnő az Akcióterv kidolgozásával kapcsolatban elmondta: „Az Unió soros elnökségei közül, ezt előreláthatólag csak a spanyol fogja tudni majd tető alá hozni, remélhetőleg a belga és a magyar elnökség hathatós közreműködésével”.