EU és Ukrajna

1497407850_257961

Ukrajnának bizonyítania kell, hogy alkalmas az EU-tagságra

2018. 11. 13.

Az Európai Parlament külügyi szakbizottsága tegnap este szavazott az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodás végrehajtásáról szóló jelentéstervezetéről. Bocskor Andrea kezdeményezésére, a Fidesz-KDNP EP-delegációja közösen nyújtott be módosító indítványokat, melyek az ukrajnai kisebbségi jogok tiszteletben tartását hangsúlyozzák, és amelyek egy része bekerült a jelentés szövegébe.

„Örömmel tölt el, hogy a kisebbségvédelmi módosító indítványaink egy része bekerült a kompromisszumos szövegbe, amely többek között az ukrán oktatási törvény 7. cikkelyének elhalasztására és a magániskolák mentesítésére, vagyis a Velencei Bizottság ajánlásainak végrehajtására és a kisebbségek képviselőivel való egyeztetésre szólítja fel az ukrán kormányt. Emellett a jelentés elvárja az ukrán kormánytól a meglévő kisebbségi jogok tiszteletben tartását, és az egyenlő lehetőségek biztosítását a 2019. évi választások során, hogy a kisebbségek képviselői is indulhassanak a választásokon. Mindemellett a jelentés szövege több esetben kritikát fogalmaz meg az ukrajnai reformokat, a korrupció szintjét, az oligarchák hatalmát és a társadalmi elégedetlenséget illetően” – nyilatkozta Bocskor Andrea. A szakbizottságban való szavazást követően a jelentésről legközelebb az Európai Parlament plenáris ülésén szavazhatnak az EP-képviselők.

Ukrajna számtalanszor deklarálta eurointegrációs törekvéseit, az ország lakossága mégsem teljesen elégedett a kormány reformpolitikájával, az ország általános fejlődésével – áll a német néppárti Michael Gahler jelentésében. A dokumentum részben dicséri Ukrajnát az energetikai, egészségügyi, nyugdíj, oktatási, közigazgatási, decentralizációs, közbeszerzési, a biztonság és védelem területén, a banki szektorban és a makrogazdaság területén elért reformjaiért, de elismeri, hogy e reformok drasztikus áremelkedést, a szociális ellátások csökkenését és a szociális jóléti rendszerekhez való hozzáférés romlását vonták maguk után. A jelentés több pontja változásokat sürget Ukrajna reformpolitikájával kapcsolatban, mely szinte az összes fent említett területet érinti, de kiemeli a Társulási Egyezmény és a Mély és Átfogó szabadkereskedelmi egyezményből származó előrelépéseket is. A dokumentum elítéli a továbbra is virágzó korrupciót és oligarcha uralmat, a közelgő 2019-es választások előtt felszólítja a kormányt, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést a tiszta és törvényes választások lebonyolítása érdekében.

Strasbourg, 2018. november 13.