Kisebbségpolitika

Közös fellépés az ukrajnai kisebbségi jogokat korlátozó reform ellen

2016. 12. 01.

Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, Svetoslav Malinov bolgár és Traian Ungureanu román képviselőtársával közösen levélben fordultak Hrynevych Liliya ukrán oktatásügyi miniszterhez, hogy kifejezzék fenntartásukat a nemrég nyilvánosságra került oktatási reformtörekvések ellen, melyek a nemzeti kisebbségek rovására módosítanák az oktatási törvény oktatás nyelvére vonatkozó cikkelyét.

A törvénytervezet sérti Ukrajna nem ukrán nemzetiségű lakosainak alkotmányos- és szabadságjogait, súlyos visszalépést jelent a jelenleg érvényben lévő jogszabályokhoz képest. A törvénytervezet módosítása diszkriminatív, mivel a kisebbségi nemzethez tartozó tanulók nem alkalmazhatnák az oktatás minden szintjén az anyanyelvüket. A tervezet ellentmond a Koppenhágai Egyezménynek, az ENSZ nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatának, a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény szövegének és szellemének, valamint az Európa Tanács 1201. számú ajánlásának, melyek betartására Ukrajna több nemzetközi egyezmény ratifikálásával vállalt kötelezettséget.

„Mint az Európai Parlament magyar, bolgár és román képviselői fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk az ukrán felelős döntéshozók figyelmét: a törvénytervezet nem csak az ukrán alkotmány biztosította jogokat sérti, de Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel is ellentétes, súlyosan diszkriminatív jellege miatt nem európai szellemű” – jelentették ki az EP-képviselők.

„A nemzeti kisebbségek Ukrajna legalább 20%-át alkotják, ezért a társadalmi béke érdekében nagyon fontos, hogy e közösségeknek tiszteletben tartsák a nyelvi és kulturális érdekeit, hiszen ez semmilyen veszélyt nem jelent a többségi nemzetre. Ha egyenrangú partnerként kezelnék az országban élő kisebbségeket, Kijev bizonyítaná valódi európai elkötelezettségét” – mondta Bocskor Andrea, kárpátaljai származású képviselő.

Svetoslav Malinov, bolgár néppárti képviselő hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek nyelvi jogaihoz benyújtott módosító indítványok diszkriminatívak. Veszélyeztetik az állampolgárok jogait, hogy anyanyelven tanuljanak és ennek megfelelően képzésben vegyenek részt.

Traian Ungureanu, román néppárti képviselő elmondta: ”A nemzeti kisebbségek és azok kultúrái különlegesek, védeni kell azokat, hogy biztosítsuk Európa történelmi fennmaradását. Egy demokráciában ez magától értetődő kell, hogy legyen. A nyelveket nem elnyomni, hanem jog által védeni kell. Az ukrán hatóságok bizonyosan tisztában vannak az ország keleti részét feldúló bűntettekkel. Ez még egy ok arra, hogy a jog által biztosítsák az Ukrajnában elő kisebbségek kultúráját és oktatását”.

„Ukrajnának, mint az európai integrációt választó országnak, kötelessége betartani a nemzetközi megállapodásokat, a kisebbségvédelem, a diszkriminációmentesség terén, a VLAP és a Társulási Egyezmény által vállalt kötelezettségeket, és továbbra is garantálnia kell az alapvető emberi jogokat, melyek az anyanyelvhasználatra is vonatkoznak” – hangsúlyozták az európai parlamenti képviselők.