Kisebbségpolitika

IMG_5337

Földbe döngölnék a magyarokat Ukrajnában-Bocskor Andrea a Mandinernek

2018. 01. 29.

„Önmérsékletre szólítottak fel minket, hogy óvatosan vessük fel a témát, mert még a végén muníciót adunk Putyinnak” – mondja Bocskor Andrea, a Fidesz beregszászi származású európai parlamenti képviselője a Mandinernek a Kárpátalját érintő viták uniós fogadtatásáról. Bocskor elmondja: Kijev úgy látja, minket könnyebben földbe lehet döngölni, mint például az oroszokat. Interjúnk.

Milyen visszhangja volt az ukrán oktatási törvénynek az Európai Parlamentben?

Érdekes, hogy nem lett volna visszhangja, ha mi, magyar képviselők nem vezettük volna be a köztudatba a témát. Most nem verték a vészharangot a migráns-ügyben például oly aktív jogvédő szervezetek. Eleinte nagy falakba ütköztünk. Az az intézmény, ami híres arról, hogy csip-csup emberi jogi kérdésekben nagyon gyorsan és intenzíven reagál, úgy kezelte az ukrán oktatásügyi törvénnyel kapcsolatos kifogásainkat, mintha mi csak kritizálni szeretnénk Ukrajnát, ami az oroszok érdekeit szolgálhatja. Önmérsékletre szólítottak fel minket,

hogy óvatosan vessük fel a témát a különböző fórumokon, mert még a végén muníciót adunk Putyinnak.

Még a Néppárton belül is nehéz volt előre tolni a témát. A frakcióüléseken azt kaptuk meg, hogy ugyan az anyanyelvhasználat témája fontos, de az oktatás tagállami hatáskör, Ukrajna meg még csak nem is tagja az EU-nak, csak társulási szerződése van. Azt se szerették volna, hogy az ukrán partnerek megharagudjanak az Európai Parlamentre, amiért kritizálják őket.

A román képviselők nem léptek fel az ügyben?

De, s igazából az segítette az ügyet előre, hogy a Néppárton belül is voltak olyan román kollégák, például a külügyi bizottság koordinátora, akivel gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és amikor már nem csak a magyarok hangsúlyozták, hogy ez durva jogsértés, s mondtuk, hogy vannak románok, szlovákok, bolgárok, lengyelek is Ukrajnában, akkor már jobban figyeltek ránk. Például több mint harmincan levelet írtunk Porosenko elnöknek, hogy ne írja alá a törvényt; neki szeptember 5. után egy hónapja állt rendelkezésre, hogy mérlegeljen. Ezt még a teljes bolgár delegáció is aláírta, pártoktól függetlenül. De aztán konzultáltak az ukrajnai bolgár nagykövettel, aki felvilágosította őket, hogy nem veszítenek semmit, mert eddig sem volt iskolájuk Ukrajnában a bolgároknak. Ezután a bolgár képviselők kihátráltak ebből az ügyből. El lett nekik magyarázva, hogy még nyernek is: heti kettő helyett ezentúl heti négy bolgár nyelvóra lehet majd.

És a lengyelek?

A lengyelek kezdettől fogva tartózkodóak voltak. Az ukrajnai lengyelség erősen elukránosodott, még sokan tartják a lengyel identitást, de a nyelvváltás már megtörtént. Öt lengyel iskola van Ukrajnában, ebből kettő vegyes tanrendű. Számukra ez az egész kérdés nem annyira nagy ügy. A lengyel EP-képviselők azon az állásponton voltak, hogy meg kell várni a Velencei Bizottság állásfoglalását, és majd azután verjük a tamtamot.

És azután verték a tamtamot?

Azután sem. Hanem kiadtak egy sajtónyilatkozatot, hogy lám-lám, a Velencei Bizottság is egy homályos, mérsékelt véleményt adott ki, amiben az ukránoknak és az őket kritizáló, szomszédos államoknak is igazat ad. Azóta sem látom, hogy a lengyel képviselőknek fontos lenne, hogy számon kérjék az ukránokat. A lengyelek az EP-ben elég markánsan képviselik az oroszellenes vonalat, és

inkább beáldozzák a kisebbségüket, mintsem az oroszellenességük kerüljön veszélybe.

Említette, hogy az oktatás tagállami hatáskör, Ukrajna pedig nem EU-tagállam, s ezért feltette jó pár EP-képviselő a kérdést, hogy miért is foglalkozzon az EU az ukrán oktatási törvénnyel. Én is felteszem: miért is foglalkozzon?

Kénytelenek voltak foglalkozni ezzel, mivel megmozgattunk ezért minden fórumot. Ukrajna társult tag, az EP pedig foglalkozik a keleti bővítési politikával is. Ukrajnával rendszeresen foglalkozik a parlament, van egy állandó fórum, az EU-Ukrajna Társulási Bizottság, ami évente kétszer tart olyan ülést, amin az ukrajnai Legfelsőbb Tanács és az EP képviselői is részt vesznek. Ezen az a téma is mindig előkerül, hogy miként hajtják végre a társulási szerződést. Meghívták az ukrán oktatásügyi miniszterasszonyt a külügyi bizottság egy ülésére, aki itt is előadta az ukrán álláspontot. Mi úgy gondoljuk, hogy itt nem csak oktatásügyről van szó, hanem alapjogról, az anyanyelv használatáról, amiben kiemelkedő szerepe van az oktatásnak. Ha ez csorbul, nem beszélhetünk diszkriminációmentességről, egyenlőségről. Mi nem onnan közelítettünk tehát, hogy ez a jog az ötvenes évektől megvolt az ukrajnai kisebbségek számára, s nem is oktatási ügyként kezeltük elsősorban, hanem emberi jogi kérdésként. Emberi jogi kérdésekkel pedig köteles foglalkozni a parlament, így az emberi jogi bizottságban is napirendi pont volt a törvény. Az ukrán fél nagyon gyorsan és hatékonyan terjesztette a saját álláspontját, nekünk is lépnünk kellett. Szembesülnünk kellett azzal, hogy a külügyi munkacsoportban sok kolléga az ukrán oktatási miniszter álláspontját ismételte, hogy például mindenkinek joga van tudni az államnyelvet.

És ez nem igaz?

De, de hát ezt senki nem vitatja el. 1991 óta viszont az ukrán állam nem mutatott kellő hajlandóságot, hogy rendesen megtanítsa a kisebbségieknek az ukrán nyelvet. Sem egy módszertan nem készült el azóta, ami a nem szláv kisebbségiek oktatását segítené, sem egy tankönyv, sem egy szótár. A magyar szakmai szervezetek, például a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség több olyan javaslatot nyújtott be az Oktatási Minisztériumnak, ami az ukrán nyelv hatékonyabb oktatását segítette volna elő a magyar iskolákban, de sohasem kaptak választ ezekre a javaslatokra. Így nincs joguk számon kérni, hogy miért nem tanultak meg a kisebbségek ukránul, ha ők nem tettek meg ezért mindent.

Az ördög a részletekben rejlik. Az ukrán egészségügyi miniszterasszony, amikor erről kérdeztük ősszel, azt válaszolta, hogy ezután is lehet több tantárgyat anyanyelven tanítani, de számos tantárgyat meg ukránul kell. Romániában sokáig az volt a baj, hogy a tömbmagyar területeken is anyanyelvként tanították a románt, s nem voltak hajlandóak azt idegennyelvként tanítani a kisebbségieknek. Ukrajnában miért nem sikerül elsajátíttatni az államnyelvet az iskolában?

Főleg az akarat hiányzik az ukrán állam részéről, hogy egyenlő esélyeket teremtsenek a kisebbségeknek, mert így kiszoríthatnak minket az értelmiségi szakmákból, illetve sok más mellett nincs olyan pedagógiai módszertani képzés sem, amely kétnyelvű tanárokat képezne, akik hatékonyan meg tudnák tanítani a magyar, román, stb. gyerekeket ukránul. Ezen kívül elutasítják az ukrán minisztériumban azt is, hogy az ukránt, mint idegennyelvet oktassák a kisebbségieknek. Főben járó bűn azt mondani, hogy a magyar és a román gyerekeknek az ukrán idegennyelv. Ugyanazokból a fordításos tankönyvekből tanítják a magyar gyerekeket, mint az ukránokat. Nem zajlott szókincsfejlesztés, sem nyelvtanítás, hanem megtanították őket írni, második osztálytól kezdve pedig ukrán irodalmat kellett olvasni, fordítani, úgy, hogy ötven szónyi szókincsük sincs. Most azt hangoztatja a miniszterasszony, hogy a követelményeket a nemzeti kisebbségek igényeihez szabják, például az érettséginél lejjebb viszik a pontszámokat a nem ukrán ajkúak számára. Ez fontos előrelépés lenne, de nem elegendő. Eddig ugyanis ugyanazon érettségi követelmények alapján összeállított ukrán nyelvű teszteket kellett megoldania ukrán nyelv és irodalomból egy magyar iskolába járó diáknak, aki például biológia szakra szeretne jelentkezni mint egy ukrán diáknak, aki ukrán filológia szakra jelentkezik.

Ez biztos jó? Nem lenne jobb rendesen megtanítani az ukránt, mint ilyen könnyítésekbe belemenni?

Mindkettő fontos lenne: az is, hogy megtanuljanak a kisebbségi gyerekek ukránul, de az is fontos, hogy az állam jogszabályai egyenlő esélyeket teremtsenek a fiataloknak a továbbtanulásra, a munkaerőpiacon.

Ennek viszont nem az a módja, hogy akkor mindenki járjon ukrán tannyelvű iskolába,

mert ez teljes asszimilációhoz vezetne, hanem hogy a kisebbségi nyelvű oktatási intézményekben az anyanyelv mellett is meg lehessen tanulni tökéletesen a többségi nyelvet.

Az erdélyi és szlovákiai magyarság körében sokan azért adják román vagy szlovák iskolába a gyereket, hogy ne legyen nyelvi hátránya, amikor egyetemre megy. Ez nem jogos meglátás?

A kisebbségi közösségek fennmaradása és az erős identitástudat megőrzése szempontjából nem túl jó ez a tendencia, bár egy időben nálunk is megjelent. A többségi nyelvű iskolába járó kisebbségi gyerekeknél elkezd kettős identitástudat kifejlődni, mivel az iskolában más nemzeti ünnepeket kell méltatniuk, más nemzeti hősökről tanulnak, más szimbólumokat kell tisztelniük, ismerniük, nem tanulnak például Petőfiről, Kossuthról, hanem csak Sevcsenkóról és Bogdan Hmelnyickijről, így ezek a gyerekek többségi közösségben szocializálódva már nagyobb valószínűséggel kötnek házasságot többségi férjjel-feleséggel, így lépnek az asszimiláció útjára.

Nem akarnak az ukránok változtatni a törvényen?

Egyelőre csak ígéretek vannak a helyzet rendezésére, de kijelentették, hogy a törvényen és az ominózus hetes cikkelyen nem változtatnak, még akkor sem, ha a Velencei Bizottság is ajánlja a módosítást. Ők már a bizottság hivatalos véleményének megjelenése előtt széthíresztelték, hogy a testület az ő álláspontjukat erősítette meg, s nyilván kevesen néznek utána, hogy ez tényleg így van-e. Pedig a 25 oldalas dokumentumban betű szerint benne van, hogy ajánlják a törvény módosítását, és hogy hátrányosnak tekintik az anyanyelvi oktatás szempontjából a hetes cikkelyt, vagy hogy ajánlatosnak tartják, hogy a magánintézmények esetében kivételt tegyenek. De ezt az ukrán oktatási minisztérium hivatalos honlapjának szerkesztői szőnyeg alá söprik. Az ukránok eközben folyamatosan újabb törvénytervezeteket készítenek, amelyek lényegében mind ugyanolyanok, mint a mostani törvény. Négy csoportot különböztetnek meg az ukránok: az államalkotó ukrán nemzet; a krími tatárok, akik őshonos nemzet, anyaország nélkül – ők is megkapták a jogot, hogy a középiskola végéig anyanyelven tanulhassanak, habár nincsen iskolájuk, a Krím elcsatolása óta pedig a maradék Ukrajna területén nincsenek krími tatárok;  ezután jönnek azok a kisebbségek, akik az EU-ban rendelkeznek anyaországgal – ők nem tanulhatnak anyanyelven csak az óvodai és elemi iskolában…

Ők miért nem őshonosok, ugyanúgy, ahogy a krími tatárok, ha egyszer mindig is a mai Ukrajna területén éltek?

Valóban, szerintem is őshonosak vagyunk ott, ahol az őseink születtek, de láthatóan az ukrán állam ezt az anyaország létéhez köti, hiszen akik anyaországgal rendelkeznek, azoknak van egy támasza. A negyedik kategória, akik semmilyen joggal nem rendelkeznek, azok az oroszok.

Pedig ők is őshonosak.

Igen, de a mostani politikai harcok szerint őket mindenképp még jobban gyengíteni kell.

Apropó, oroszok. A közkeletű magyarázat szerint az ukránok a magyar kisebbséget hátrányosan érintő intézkedésekkel igazából az oroszoknak akarnak keresztbe tenni, csak ez mellékhatásként a többi, kis létszámú kisebbséget is érinti. Ez a magyarázat megállja a helyét?

Eddig mi is érzékeltünk egy ilyen tendenciát. Amíg Janukovicsig oroszbarát kormányzatok voltak hatalmon, sok kedvezményt kaptak az oroszok, és ennek farvizén már kisebbségek is nagyvonalú bánásmódban részesültek. A 2012-es nyelvtörvény például nagy szabadságot biztosított a regionális és kisebbségi nyelveknek. 2014 után, miután kitört az orosz-ukrán konfliktus, sokan mondták, hogy most nem csak az oroszoknak, hanem a többi kisebbségnek is rosszabb lesz a helyzete. Azonban a mostani oktatási törvényben teljesen más kategóriába sorolnak minket, mint az oroszokat. Őket, bár agresszornak titulálják, de letudják azzal, hogy amúgy is szláv nyelv az orosz, és többségük beszél ukránul is, nem jelent nekik nagy nehézséget a váltás. Mégsem lehetett olyan nagy médiakampányt tapasztalni az oroszok ellen, mint a magyarok ellen.

Volt ilyen médiakampány?

Igen. Nyártól kezdve rendszeresen jöttek ukrán tévéstábok Kárpátaljára, akik előszeretettel szólaltattak meg színmagyar településeken az utcán szembejövő gyerekeket, és felháborodtak azon, hogy nem tudnak rendesen ukránul, hacsaknem jókat derültek a gyerekek nem épp tökéletes ukrán mondatain. Hozzátették, hogy ez itt mégiscsak Ukrajna, és kifogásolták, hogy az intézményeken kint van a magyar zászló és más nemzeti szimbólumok, és hogy az emberek szerintük túl könnyen járnak át a határon, és firtatták, hogy miért is vannak kettős állampolgárok.

Pedig olyan könnyen azért nem járnak át.

Hát igen… de Kijevből nézve egy kárpátaljai csak könnyebben eljut Magyarországra, külföldre.

Szóval ellenségképet kezdtek gyártani az ukrán médiában a magyarokból,

amit nem tudunk megmagyarázni: miért épp ez a 150 ezres kis közösség szúr szemet az ukránoknak? A magyar külügy kinyilvánította többször, hogy kiáll Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, harcoltunk a vízummentességért, a társulási szerződés mielőbbi életbe léptetéséért, segélyszállítmányok mentek nem csak Kárpátaljára, hanem Kelet-Ukrajnába is, a háborús övezetekbe. Nem mondhatták, hogy csak a magyarokat támogatta Magyarország. Ezért fájó ez a magyarellenesség, ami talán a valós problémákról való figyelemelterelés lehetett.

Ellenségkép-gyártás?

Igen. Minket könnyebben földbe lehetett döngölni, mint például az oroszokat.

Arra nem gondoltak az ukránok, hogy ha szövetségest akarnak maguknak a kelet-ukrajnai harcokat illetően, ráadásul amúgy is az EU-ba igyekeznének, akkor épp például az ukrajnai magyarok és románok anyaországainak maguk mellé állítása érdekében nagyvonalúnak kellene lenniük ezen kisebbségekkel?

Nem tudok az ő fejükkel gondolkozni, számomra is ez lenne a logikus. Nem lett volna szabad maguk ellen fordítani azokat, akik éppen hogy támogatták az EU-ba vezető útjukat. Az ukránok szlávok. A szlávoknál pedig van egy olyan mentalitásbeli sajátosság, hogy szeretik kihangsúlyozni a fölényüket. Ukrajna nagy ország, a társulási egyezmény most lépett életbe, az EU-s vízummentesség most lépett életbe, s ezeket egyébként támogattuk is; de ők most nyeregben érzik magukat. Elérték, amit szerettek volna, s most úgy gondolják, hogy megtehetik azt, ami a saját, belpolitikai érdekeiket szolgálja. A szélsőjobb eléggé megerősödött Ukrajnában, és eléggé kontrollálatlanul működik, kezdve a paramilitáris szervezetekkel. Az öt koalíciós erőből már csak kettő maradt a parlamentben, így a parlamentben sem tud szavazást nyerni a kormánykoalíció a szélsőjobb szavazatai nélkül, aminek persze gesztusokat kell tenniük. Sokszor hivatkoztak például arra, hogy társadalmi igény van az ukrán nyelv megerősítésére. Egy gyerekkönyveket író nő vezetett egy mozgalmat, ami szerint mindenkinek több joga van, mint az ukránoknak, és rossz állapotban van az ukrán nyelv. Ők elmentek minden oktatási bizottsági ülésre, és felszólították a kormányt, hogy tegyenek az ukrán nyelv védelmében, mert sok régióban nem tudnak az emberek ukránul. Ez mesterségesen felpörgetett dolog volt, amit belülről találtak ki, hogy a világnak el lehessen magyarázni az intézkedések motivációját.

Mi lesz az egész ügy kimenetele?

A Velencei Bizottság ajánlásait nem kötelező betartani, mivel ajánlások. De remélem, hogy a nemzetközi szervezetek nyomást fognak gyakorolni az ukránokra, hogy ne éljék bele magukat nagy szélsőségekbe. Remélem, lesz annyi erő a nemzetközi diplomáciában, az EU vezetőiben, hogy betartassák a Velencei bizottság ajánlásait és érvényt szerezzenek a szomszédos országok kéréseinek. Mindebben nagy segítséget jelentene a Minority Safe Pack is, hogy EU-s szinten lehessen védeni a kisebbségi jogokat, ami talán kihatással lehet Ukrajnára is.

A magyar kormány törekvései inkább Brüsszel hatalmának és jogköreinek csökkentésére törekednek, védelmezve a tagállami szuverenitást. A Minority Safe Pack nem megy szembe ezzel a törekvéssel?

Én azért nem látom ezt ellentmondásosnak, mert az EU-s jogot Brüsszel akarva-akaratlanul, de ki szeretné terjeszteni. S akkor miért ne befolyásolhatnánk, hogy jó dolgokra terjessze ki?

Sok olyan kisebbségi jogsértés történt az EU-n belül is, ahol jogosan vártuk volna el az EU beavatkozását, a nyomásgyakorlást, és ez nem történt meg.

Az uniós kisebbségi jog eléggé informális, erőtlen joganyag, s a komolyabb kisebbségvédelemnek keresztbe tennének a románok, a spanyolok, a franciák, és még sorolhatnám. El lehet így érni valamilyen változást?

Nehéz változást elérni, főleg a katalán ügy fényében, amit a spanyolok belügyének neveztek. A katalánoknak ugyanakkor irigylésre méltó helyzetük van, szeretnénk mi olyan autonómiát, ami nekik van! A különböző kisebbségek sincsenek tehát azonos helyzetben. Ezért is jó lenne a kodifikálás, mert akkor mindenki tudná a határokat és a lehetőségeket.

Önre hogy tekint az ukrán politika, mint beregszászi származású, magyar EP-képviselőre?

Óvatosan… az ukránok mentalitása olyan, hogy ameddig nem érzik, hogy valaki az ő oldalukon áll, óvatossággal kezelnek mindenkit. Ha bebizonyítod, hogy az ő játékukat játszod, bevesznek a csapatba. De nekem nem az a célom és feladatom, hogy az ő játékukat játsszam, hanem a magyarok képviselete, így sokszor kerülök konfliktusba az ukránokkal. Így érthető, hogy óvatossággal közelednek felém, és én is fenntartásokkal kommunikálok velük. Támogattam egyébként a vízummentességüket és a társulási szerződésüket is, persze azért is, mert azok a kárpátaljai magyaroknak is a segítségére van. Azért arra büszke vagyok, hogy ha találkozunk egy hivatalos ülés keretében, ők tudják, hogy nem a bólogató és mindent elnéző képviselők sorában fogok ülni, hanem kényes kérdéseket teszek fel.

Szilvay Gergely

Mandiner