Bocskor Andrea nyilatkozata a szélsőséges ukrán nacionalisták március 13-i ungvári magyarellenes tüntetése kapcsán

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy 2016. március 13-án Ungváron  szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek aktivistái durván magyarellenes, a magyar etnikum kipusztítására buzdító jelszavakat hangoztatva tartottak fáklyás felvonulást. A majd 300 fős csoport félelemkeltő és provokatív felvonulása a magyar nemzeti ünnepünk előtti napokban, a nemzetiségek közötti békés együttélést és a nyugalom megbontását célozta, megsértette Ukrajna Alkotmányát és hatályos törvényeit, valamint az ország nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit is.

Nyomatékosan kérjük, hogy a hatóságok mielőbb vonják felelősségre az elkövetőket, a törvény teljes szigorával járjanak el, példát statuálva, hogy a jövőben ilyen ne történhessen meg egyik ukrajnai kisebbséggel sem.

E szélsőséges megnyilvánulás rossz fényt vet az ország Európai Unióban való megítélésére, és hátráltatja az ukrajnai demokratizálódás folyamatát.

Brüsszel, 2016. március 18.